Hollókőn ismét megelevenednek a Húsvéti hagyományok
Programok, Szórakozás
2010-03-31: 01:45
Húsvét vasárnapján és hétfőjén idén is várják a vendégeket a Nógrád megyei Hollókőn
A világörökségi helyszín immár 12 éve szolgál színteréül, a régi hagyományokat felelevenítő ünneplésnek. Az idei évben is a gasztronómia, no meg a locsolás mellett, a főszerep a néptáncosoké és a zenészeké.
Vasárnap a program 8:30-kor kezdődik ételszenteléssel és a megnyitóval, majd egymást váltják a hagyományőrzők és a táncosok. A műsor kilenc órától kezdődő locsolóbállal ér véget.
A hétfői nap szentmisével kezdődik, majd a hangsúly a locsolásra tevődik át, de természetesen ezen a napon se kell nélkülöznünk a folklór előadásokat.